Történet

Általános Barlanglakások

A Sáfrány utca összefüggő barlangházai hűen őrzik Egerszalók és a környék helytörténet építészeti emlékeit, a paraszti kultúra letűnt hagyományait, ránkmaradt tárgyi darabkáit.
A Tarna völgyétől Miskolcig terjedő Bükkalja vidékének felső rétegét képezö vulkáni tufakö könnyen vágható, jól faragható, természetes állapotában jó vízzáró és hőszigetelő, kiválóan alkalmas lakhatásra. Az újabb igények felmerülésekor hátrafelé a hegy felé vagy oldalirányba a nagy munkáktól mentes téli időszakban bővítgették, alakították a benne lakók. Bizonyos esetekben a berendezés elemeit is kőből formálták meg. A Bükkalján ma 18 barlanglakásos település ismert. Egerszalókon a 19. sz. közepén 33 barlanglakás volt, némelyiket még a 60-as években is lakták, vannak amiket ma is használnak pl. nyári konyhának.
A bükk-alji kőfaragók az egész országban ismertek és elismertek voltak.

„Aminek az udvaron kellene fedél, annak a partba vágtak üreget” mondta Andrásfalvy Bertalan. Befaragták a fáskamrát, a szerszámost, a lakhelyet, a jószágok ólait. Praktikusságot követve; közelebb a sütést-fözést szolgáló likat, mellette kisebb helyiséget, a többet érő állatok helyét, majd a legtávolabb, a kellemetlen szagot árasztó disznók és nagyobb állatok helységeit alakították ki . Gazdasági céllal is hoztak létre ilyen hajlékokat, pl. Egerszalókon az egykori uradalmi ököristálló, vagy juhhodály. Szalókon több helyen az anyakőből faragott oszlopok is találhatók, amelyek elkészítése már komoly szakértelmet igényelt. Berendezésük nem különbözött a vidéki rendes házakétól.

/részlet Mednyánszky Miklós Magyarországi Barlanglakások címü könyvéböl/

A Norvég Civil Alap pályázati támogatásával kialakított izgalmas közösségi színterek jó lehetőségeket kínálnak a kulturális, szellemi gyökerek, folklór hagyományok bemutatásáral. A barlanglakás-komplexum népi bemutató helyiségeknek, kézműves mühelyeknek, népi kézművességet oktató termeknek, borbemutató teremnek, közösségi kertnek, népi játszótérnek, szabadtéri színpadnak, jurta tábornak, interaktív mesebarlangnak és egy 3D-s barlangmozinak biztosít teret.

Életre kelt Barlanglakások

Mesterség bemutatók, hagyományőrző foglalkozások, interaktív mesejáték és rendezvények színhelye a korhűen felújított barlanglakások a Sáfránykerttel, ahonnan mesés kilátás nyílik Egerszalókra, és magára a Gyógyvizek Völgyére. A hagyományőrzés jegyében, tradicionális kézműves technikákkal ismerkednek meg a résztvevők előzetes egyeztetés alapján.
Időgép /3D mozi
Az idelátogatók egy virtuális időutazáson vehetnek részt. Visszatekinthetnek egésszen a kőzetek kialakulásáig. Valamint megismerkedhetnek a barlanglakások részeivel, kialakulásával.

Sáfránykert

„Közösségünk és a jövő nemzedék jövőképének éltetése céljából, gazdag paraszti kultúránk hagyatékát megőrizve, egy olyan természettel harmonizáló, ökoépítészeti és néprajzi mintákat ötvöző
teret hívunk most életre, ahol – elképzeléseink szerint – kulturális eseményeknek, kézműves foglalkozásoknak, tapasztalat cseréknek és helyi értékeknek adunk helyet. Felismerve kulturális örökségünk és a természettel való kapcsolatunk jelentőségét, Egerszalók község kulturális életében meghatározó szerepet belöltő falusiakkal együttműködve egy tervezetet dolgoztunk ki, a következő célokkal. Lehetőséget teremtünk, hogy öregjeink emlékeikről mesélhessenek, tudásukat és tapasztalataikat átadhassák, mint élő hagyatékot a jövő nemzedék számára. Lehetőséget teremtünk, hogy fiataljaink kézműves és készségfejlesztő foglalkozásokon, kulturális eseményeken, és a szépkorúak által megosztott értékeken keresztül fejlődhessenek, tanulhassanak és tapasztalhassanak. ( Tőgyi Balázs)